könyv
Eredeti ár: 4495 Ft
Szállítás: 2-3 munkanap
Kiadó: Cser Kiadó
Megjelenés éve: 2025
„A történelem bűnözők története. Minden más elképzelés róla naiv ostobaság. ”A Kicsi embere című könyvem egy régi terv módosult megvalósulása, eredetileg filmet szerettem volna írni az ÁVH-ról, Martin Scorsese gengszterfilmjeinek (Nagymenők, Casino) stílusában. Aztán regény lett belőle, bár reményeim szerint ez is teljesíti az alapelképzelést. (Horváth László Imre)„– Tehát egy magamfajta alakra van szükségetek. – Meg kell értened, az ügy kiemelten fontos. Mondhatni, hogy az egyik legfontosabb. Maga Rákosi elvtárs és Vas elvtárs bízott meg engem, hogy keressek megfelelő embert erre a feladatra. Nagyon kényes ügy. Az is egy mondás, méghozzá Rákosi elvtárs mondta nekem tegnap, hogy a jól működő szekérhez nemcsak kocsi meg tengely meg kerék kell, hanem az a kis mocsok is nélkülözhetetlen, amivel bekenik a kerékagyat, hogy ne nyikorogjon, hanem jól fusson a kerék. – Briliáns ember. – Így van, így van. Majd talán egyszer te is megismerheted személyesen. – Ha jól értem, én leszek a mocsok. – Nem kell ezt így látnod. Mondom, hogy igazából nagy szolgálatot teszel majd. – Pénzt kell szereznem a háborútokhoz? – Ez a te háborúd is, mindenki háborúja egy igazságos társadalomért. – Igaz, hogyne. – Akkor tehát vállalod? – Nem hinném, hogy lenne más választásom. – Jobb lenne, ha lelkesebben tennéd. Jobb érzés lenne azt mondanom holnap reggel Rákosi elvtársnak, hogy lelkesen vállaltad, minden rendben lesz, igazán a mi emberünk vagy, nem csak hasznos emberünk. – Akkor hát lelkesen vállalom. – Helyes, nagyon helyes. ” ..
Horváth László Imre Cser Kiadó
Formátum | könyv |
Kiadó | Cser Kiadó |
Év | 2025 |
Katalógusszám (ISBN) | 9789632787961 |
Online ár | 4045 Ft |
Eredeti ár | |
Online kedvezmény | % |
Szállítás | 2-3 munkanap |
... | ... |