könyv
Eredeti ár: 5680 Ft
Szállítás: 2-3 munkanap
Kiadó: Agave Könyvek Kft.
Megjelenés éve: 2025
A Phoenix űrhajó tizenegy éve távolodik a Földtől: egy nemrég felfedezett bolygó felé tart, mely az emberiség új jövőjét jelentheti. A fedélzetén nyolcvan fiatal nő tartózkodik, akiket együtt készítettek fel arra a küldetésre, hogy a hajón mesterséges megtermékenyítéssel fogant gyermekeknek adjanak életet. Miután azonban egy különös robbanásnak hárman esnek áldozatul, a legénység kénytelen megkérdőjelezni egymásba vetett feltétlen bizalmukat. Asuka Hoshino-Silva, a félig amerikai, félig japán lány már a kiképzés során is kívülállónak érezte magát, ráadásul ő az egyetlen, aki sokadik próbálkozás után is képtelen teherbe esni. A tragédia egyetlen szerencsés túlélőjeként ő kapja a feladatot, hogy kiderítse, szabotázs történt-e, miközben egyesek épp benne látják a lehetséges elkövetőt. Asuka felelőssége nem is lehetne nagyobb: meg kell akadályoznia, hogy a feszült helyzetben a legénység tagjai egymás ellen forduljanak, segítenie kell őket, hogy megőrizzék a küldetésbe vetett hitüket, valamint saját múltja traumáival is meg kell küzdenie. Az idő pedig fogy, hisz a robbanás nem csupán a társai közt szított feszültséget, de egymás ellen fordította azon földi nemzeteket, melyek összefogása tette lehetővé a küldetés elindítását. Yume Kitasei regénye vérbeli sci-fi thriller maroknyi vakmerő nő bátor küldetéséről, akiknek az emberiség megmentéséhez előbb önmagukat kell megmenteniük. ..
Yume Kitasei Agave Könyvek Kft.
Formátum | könyv |
Kiadó | Agave Könyvek Kft. |
Év | 2025 |
Katalógusszám (ISBN) | 9789635983346 |
Online ár | 5110 Ft |
Eredeti ár | |
Online kedvezmény | 11% |
Szállítás | 2-3 munkanap |
... | ... |